TEJSZÍNES CSIRKÉS TÉSZTA SPENÓTTAL ÉS ASZALT PARADICSOMMAL
A gyorsan elkészíthető Tejszínes csirkés tészta imádnai fogja a család, főleg, hogy egy kicsit megbolondíthatjuk spenóttal és aszalt paradicsommal is.
A tésztát főzzük meg. Amikor ezzel elkészültünk szűrjük le és tegyük félre felhasználásig. Egy nagy serpenyőben forrósítsuk fel az olajat, majd dobjuk rá a kockákra vágott csirkét, fűszerezzük sóval és borssal, és süssük addig, míg a hús szép ropogós kérget nem kap. Fontos, hogy a húst csak akkor tegyük a serpenyőbe, ha az olaj már forró. Amikor a hús megsült, szedjük ki és tegyük félre egy tányérra, míg elkészítjük a tejszínes öntetet hozzá. A serpenyőben, amiben a hús sült, öntsünk még egy kicsi olajat, majd pirítsuk meg az apróra vágott fokhagymát rajta. Öntsük hozzá a tejszínt és szórjuk bele a reszelt parmezán felét végül pedig sózzuk és borsozzuk. Közepes fokozaton gyakran kevergetve főzzük kb. 5-7 percig, amíg a szósz kissé besűrűsödik. Adjuk hozzá a spenótot, a szárított paradicsomot, és lassú tűzön további 5 percig főzzük, míg a spenót megpuhul. A végén tegyük hozzá a korábban megsütött csirkét és a kifőzött tésztát és alaposan keverjük össze. Tálaláskor szórjunk rá bőségesen reszelt parmezánt és ízlés szerint frissen őrölt borsot.
Hozzávalók
(Forrás:iranyakonyha.hu, tesco.hu / Forrás:pixabay)