Először is mossuk meg jól a csirkét, majd vágjuk vékony csíkokra. Serpenyőben melegítsük meg az olajat, tetszés szerint akár olívaolajat és süssük meg rajta a húst. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Ha mindez kész, akkor tegyük félre és hagyjuk kihűlni.
Jöhetnek a gyümölcsök és a zöldségek és persze a fűszerek. Elsőként tisztítsuk meg az almát és vágjuk kis kockákra. Következik a menta! Vágja finomra! Ezt követően keverjük össze a csirkét a kockára vágott almával és az apróra vágott mentával. Adjuk hozzá a joghurtot és locsoljunk rá citromlevet. Ízesítsük sóval, borssal, végül alaposan keverjük össze az egészet. Díszítsük szezámmaggal.
Ezt a salátát amúgy akár tofuval is el lehet készíteni, így a vegán életmódot folytatók is fogyaszthatják. Miután elkészítettük a salátát, tegyük a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek.

Hozzávalók

500 g csirkemell

4 darab alma

500 g natúr joghurt

1 darab citrom (leve)

1 csipet tengeri só

1 kevés őrölt fekete bors

1 kevés mentalevél (ízlés szerint)

1 kanál olívaolaj

1 kevés szezámmag

(Forrás:iranyakonyha.hu, tesco.hu / Forrás:mti, pixabay)