ÍGY MÉG BIZTOS, HOGY NEM ETTÉL FÁNKOT!
Balogh László, Nagykanizsa polgármestere úgy fogalmazott: nagyon fontos, hogy "rosszkedvünk telén" is legyenek olyan rendezvények, amelyek megmozgatják az embereket, így talán módot lehet találni arra, hogy egy online fesztivál is működőképes legyen. Idén is jótékony célokat szolgálva, de a járványügyi szabályokat maximálisan betartva rendezik meg február 12-én és 13-án a fánkfesztivált.
Kámánné Szép Terézia fesztiváligazgató, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház intézményvezetője kifejtette: eddig 15 csapat jelezte, hogy részt vesz a fánksütő versenyen, de péntekig még további jelentkezőkre is számítanak. Nem lesz helyszíni sütés, a versenyzők mindegyike otthon készített ínyencségeket hoz majd, és ad át a Kanizsa Plázában munkálkodó zsűritagoknak, a készítés körülményeiről pedig videófilmet készítenek.
Az óvodások farsangi felvonulása, a koncertek és egyéb kísérő programok, valamint a várost bemutató film mind a rendezvényre létrehozott farsangifankfesztival.hu oldalon lesz elérhető. A hagyományos véradás azonban nem marad el ezen a két napon sem.
A fesztiváligazgató hozzátette, hogy a szokatlan körülmények ellenére lesz lehetőség arra, hogy az érdeklődők fánkot vásároljanak. A városban három cukrászdában és egy étteremben, továbbá - kizárólag előrendeléssel - a helyi óvodákban is fánkhoz lehet majd jutni, a befolyó bevételt pedig két kisgyermek gyógyítására ajánlották fel.
Arról Némethné Kovács Edit, a Nagykanizsai Központi Óvoda vezetője számolt be, hogy erdélyi és vajdasági óvodások is csatlakoznak hozzájuk olyan kisfilmekkel, amelyek a farsangi hagyományok megőrzéséről szólnak.
Varga Tünde zsűritag, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thúry György Technikum tanára hozzátette, hogy középiskolások ugyancsak megmutatják majd a tudásukat, de az online tér lehetőséget ad olyan versenyzőknek is, akik nem a nagy nyilvánosság előtt, hanem éppen otthonukban készítik el szívesebben a farsangi ínyencséget.
(Forras:iranyakonyha.hu, mti/Fotó:mti, pixabay)