HOL MARAD A HAL? HETENTE LEGALÁBB EGYSZER FOGYASZTANI KELLENE (X)
Sokan megvásárolták már a karácsonyi menühöz a halat is, ám a legtöbben elfelejtkeznek erről az egészséges alapanyagról az év többi részében.
Ha a természet értékeit figyelembe véve igyekszünk élni, akkor a kertünk kincseit használjuk vagy a piacról, helybéli termesztőktől megvásárolható portékákat viszünk haza. A tudatos vásárlással elkerülhető a mesterséges tápanyagú élelmiszerek fogyasztása, valamint a hazai gazdaságot segítjük és odafigyelünk a saját egészségünkre is. Az ilyen hozzáállással többszörösen jót teszünk. Talán azt is megtapasztaltuk már, hogy micsoda ízkülönbség lehet a lehető legtermészetesebb közegben érlelt gyümölcsöknek, zöldségeknek, mint azoknak, amelyeket külföldről behozva, különböző érlelést vagy épp a tartósságot segítő vegyi anyagokkal permeteznek le.
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy tavasztól őszig a saját kertünkben is megteremhet sokfél tápanyagban, rostban és vitaminban gazdag növény. Ráadásul minden szezonnak megvan a maga sláger gyümölcse és zöldsége. A tél viszont nem kecsegtet ennyi finomsággal. Ez az évszak jóformán az, amelyben a nyáron és ősszel elrakott tartalékból kell élnünk. A legkönnyebb és leggyorsabb megoldást azonban a boltok kínálják, hiszen ma már szinte bármi beszerezhető.
A tél az elcsendesedésre, magunkba fordulásra, a karácsony és az újév megünneplésére, az óév lezárására, az új befogadására alkalmas időszak. A hideg és a kevés napfény hatására szeretünk behúzódni a meleg otthonunkba és ez egyet jelenthet a kevesebb mozgással. Az ünnepi időszak nem kedvez a diétának, fogyókúrának, de az egészséges táplálkozásnak sem feltétlenül. Hajlamosabbak vagyunk elengedni magunkat. Márpedig ilyenkor igazán létfontosságú, hogy odafigyeljünk arra, hogyan étkezünk. A zöldségek, gyümölcsök mellett a halételek fogyasztására is sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetnünk. A magyar konyhára azonban az jellemző, hogy a halfogyasztás nagy része éppen a szeretet ünnepéhez köthető. A halak húsa olyan fontos zsírokban gazdag, amelyek segítik az egészségünk fenntartását. Az olajos halak azért különösen ajánlottak, mert magas az Omega-3 zsírsav bennük, amely a szív- és érrendszerei betegségek elkerülése érdekében, valamint az agy és a szem egészségéhez is nélkülözhetetlen.
A karácsonyi időszakhoz tartozó szokásokon szükséges lenne túllátnunk, ha a halfogyasztás vesszük alapul. Az egészségtudatos életmódba szükséges lenne beiktatni a halat. Ez azt jelenti, hogy a heti legalább egy alkalommal kerülnie kellene az asztalra belőle. Fontos, hogy már a gyermekekkel megkedveltessük a halas ételek ízét, hogy a későbbiekben teljesen természetessé váljon. A jó hír, hogy a halfogyasztást nem csak a frissen kifogott vagy fagyasztott hal jelenti, hanem a halpástétomokkal is kiegészíthető. A Hamé kilencféle halpástétommal és halkrémmel segít minket a választásban. Az Omega-3 zsírsavban gazdag, finom pástétom kiváló a napindító reggelikhez, az uzsonnához vagy a vacsorához is, de számos más receptbe beépíthető alapanyag lehet.