FINOM EGYTÁLÉTEL CSIRKÉBŐL
Az elkészítés menete:
Melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra. Kockázzuk fel a hagymát és pároljuk 2 percig, adjuk hozzá az összezúzott fokhagymát, majd a csirkét, és süssük további 4 percig, majd ezt követően adjuk hozzá a főzőkrémet és immáron főzzük 2 percig. Következő lépésként hozzá adjuk a ricottát, majd a spenótot és összefőzzük úgy két percig. Ezt követően levesszük a tűzről és hagyjuk kihűlni.
Öntsük egy hőálló edénybe a paradicsomsürítményt. Töltsük meg a tésztákat a sajtos keverékkel, majd tegyük őket a szószos edény aljára. Keverjünk össze egy kis főzőkrémet, némi sajtot, bazsalikomot, oregánót, szerecsendiót, sajtot és borsot, majd öntsük az egészet a tésztára. Szórjuk meg a maradék sajttal. Süssük aranybarnára 18-20 perc alatt. Vegyük ki a sütőből és hagyjuk kihűlni. Hidegen és melegen tálalva is fogyasztható.
Hozzávalók
1 darab csirkemell
2 csésze főzőkrém
1 csomag ricotta sajt
1 csomag bébispenót
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
12 darab cannelloni száraztészta
1 csésze paradicsomsűrítmény
70 g grana padano
1 kanál olívaolaj
1 tk szárított bazsalikom
1 tk szárított oregánó
1 tk őrölt szerecsendió
2 csipet só és bors
(Forrás:iranyakonyha.hu, tesco.hu /Fotó:youtube, pixabay, mti)