EZEKET A BOROKAT MINDENKÉPPEN PRÓBÁLD KI A NYÁRON!
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere felidézte: első alkalommal 2014 novemberében a debreceni bormustrán mutatták be a város 2015-ös fehér- és vörösborát, azóta minden évben versenghetnek a borászatok a címért.
A polgármester azt mondta, bár Debrecen nem borvidék, de Trianonig évszázadokon át a város szőlőskertje volt Érmellék. A hagyomány azt tartja, ha Érmelléken szüret volt, Debrecenben bezárt a városháza, szünetelt a közigazgatás, mert mindenki szüretelni ment.
Debrecen a magyar borkultúra támogatása érdekében évek óta együtt rendezi meg a bihardiószegi önkormányzattal a Bakator bor- és gasztrofesztivált, emellett oltványok felajánlásával is támogatja a fiatal magyar borászok helyben maradását, munkáját - jelezte Papp László.
Kovács Pál borszakíró, a borversenyt szervező Debreceni Borozó szakmai folyóirat főszerkesztője közölte: a szakmai és a társadalmi zsűri vakon kóstolva 235 borból hetet választott ki, amely viselheti a Debrecen város bora 2021 címet.
Pezsgő kategóriában a Gróf Degenfeld szőlőbirtok (Tokaji borvidék) 2017-es Tokaji furmint pezsgő extras brut pezsgője lett az első; fehér klasszikus kategóriában a Dobosi pincészet (Balaton-felvidéki borvidék) 2018-as Nivegy-völgy bio olaszrizlingje győzött; fehér prémium kategóriában pedig a Holdvölgy pincészet (Tokaji borvidék) 2019-es évjáratú Meditation Tokaji száraz furmintja viselheti a város bora címkét.
A rozé kategóriát a Mészáros Pál borház és pince (Szekszárdi borvidék) a 2020-as Syrah Rosé nyerte; a vörös klasszikus kategóriában a Thummerer pincészet és szőlőbirtok (Egri borvidék) 2016-os Egri Bikavér Classicus bora, a vörös prémium kategóriában a Vesztergombi pincészet (Szekszárdi borvidék) 2017-es Vintage bora került az első helyre.
A desszert kategóriát a Gróf Degenfeld szőlőbirtok (Tokaji borvidék) 2016-os 5 puttonyos Tokaji Aszúja nyerte.
Az idén a bor- és jazznapok, valamint a Debrecziner Gourmet Fesztivál mellett a Tourinform debreceni központjában interaktív borkóstolókon is megismerheti a nagyközönség a város borait, amelyekkel a helyi éttermekben is találkozhatnak - jegyezte meg Gődény Gábor, a Visit Debrecen Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.
(Forrás:iranyakonyha.hu, mti/Fotó:mti, pixabay)