EGÉSZSÉGES ÉDESSÉG AKÁR SULIS UZSINAK IS!
A friss körtét vagy almát vagy banánt a sütemény tésztájába rakjuk. Ehhez kockázzuk fel a gyümölcsöt és egy kis kanál vajon süssük kb. 5-8 percig, míg a gyümölcs meg puhul. Egy nagy tálban keverjük össze a tészta száraz hozzávalóit: a lisztet, zabpelyhet, szódabikarbónát, sütőport, sót, fahéjat, porcukrot és a barnacukrot. Egy másik edényben egy habverő segítségével keverjük össze a tojásokat a joghurttal és a vanília kivonattal. Tegyük egy robotgép táljába a száraz hozzávalókat, majd öntsük hozzá a tojásos joghurtos keveréket, végül pedig adjuk hozzá a puha vajat. A robotgép krémkeverő fejével (levél forma) közepes fokozaton kezdjük el összekeverni a hozzávalókat. Vigyázzunk rá, hogy ne keverjük túl sokáig a tésztát, mert ha így teszünk, sütés után az állaga gumis lesz. Akkor jó, ha a hozzávalók már teljesen elkeveredtek egymással. A vaj ekkor már kissé felhabosodik és teljesen szétoszlik a tésztában. Amint ez bekövetkezett, nincs szükség további keverésre. Ha összeállt a tészta akkor óvatosan egy spatula segítségével forgassuk bele a megpuhított körtét a tésztába. Ha szeretnénk, akkor ezen a ponton tudunk még extra finomságokat hozzáadni a tésztához, pl. magokat vagy csokoládédarabkákat. Tegyünk 1-1 sütőpapírt a muffin forma mélyedéseibe, majd a kikevert tésztával töltsük meg a őket kb. ¾-ig. Jöhet a zabpelyhes muffin tetejére a morzsa. Ehhez keverjük össze egy edényben az összes hozzávalót: almalé, puha vaj, liszt, zabpehely, barnacukor és fahéj. Ne próbáljuk meg tejesen összegyúrni, az a jó, ha morzsás állagú marad a tészta. Szórjuk rá a körtés muffin tetejére és tegyük 170 fokra előmelegített sütőbe. Süssük őket kb. 20-25 percig, amíg szép halványbarna színt nem kapnak. Végezzünk tűpróbát, ha már nem tapad tészta a fogpiszkálóra/ tűre, akkor átsült. Ne süssük nagyon sötétre, könnyen kiszáradhat a sütemény, így figyelni kell, hogy időben kivegyük a sütőből.
Hozzávalók