CUKRÁSZOK, SZAKÁCSOK ÉS PINCÉREK ORSZÁGOS VERSENYE TATÁN
Farsang Kupa néven rendezik meg az ország ételkészítőinek legnagyobb versenyét szombaton Tatán. A vetélkedőn kétszáznál több cukrász, szakács, pék munkáját díjazzák, a felszolgálók pedig különleges alkalmakra szóló terítékeket mutatnak be.
A 15 éves hagyományra visszatekintő Farsang Kupán az ételművészet egyik ágaként külön kategória a cukorvirág-készítés. A versenyzőknek legalább hét virágból álló kompozíciót kell készteniük. Fontos a botanikai pontosság, a bimbók és a kitöltő virágok nem számítanak teljes értékűnek, de a csokor kötelező elemei.
A versenyt idén először az új városi sportcsarnokban rendezik meg, az elkészült ételsorokat, süteményeket és terítékeket a nagyközönség 12 órától este ötig díjtalanul megtekintheti.
A csarnokban bemutatót tartanak a koktélosok, a zöldségszobrászok és a baristák, a karamellkészítők, valamint az Ászár-Neszmély Borvidék.
A versenyen mindent saját kezűleg, egyedül kell elkészíteni, semmilyen előre gyártott elemet nem használhatnak a versenyzők, akik között megtalálhatók a gasztronómia olimpiai, világ- és Európa-bajnokai.
A különböző ételkészítő szakmákat összefogó verseny jelentőségét növeli, hogy a tanulók együtt versenyeznek a felnőttekkel, akik tudásukkal és a nemzetközi versenyeken szerzett tapasztalataikkal motiválják a kezdőket a fejlődésre és a tanulásra.
(Forrás:iranyakonyha.hu, mti/Fotó:nosalty.hu)